Lenkey Béla temetésén 2016. június 17-én, 11 órakor
Debreceni Köztemető
Prof. Dr. Gaál Botond
Úr Jézus Krisztus! Életnek fejedelme, halálon is győztes Úr! Te légy nekünk egyetlen egy nyereségünk és vigasztalásunk mind életünkben, mind halálunkban. Ámen
Gyászoló Testvéreim!
Fennállva énekeljük hitben való megerősítésünkre a 90. zsoltár 1. és 2. versét: Te benned bíztunk eleitől fogva, …….
Kedves Gyászoló Gyülekezet!
Hallgassuk meg Dr. Lenkey Béla ravatalánál a vigasztalás igéit, melyek meg vannak írva Pál apostolnak a Filippibeli gyülekezethez levele 4. részének a 4. versétől, eképpen:
A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Továbbá atyámfiai, csak ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, csak ami erény és dicséretre méltó, azokról gondolkodjatok. Amint tanultátok, el is fogadtátok, hallottátok és láttátok tőlem, úgy cselekedjetek, és a békesség Istene veletek lesz.”
Kedves Gyászoló Család! Végtisztességtévő Gyülekezet!
Az olvasott apostoli üzenet által a mi teremtő és gondviselő Atyánk szeretne szólni hozzánk e szomorú istentiszteleten, Dr. Lenkey Béla ravatalánál! A hallott igék segítenek elköszönni szeretett halottunktól, vígasztalnak bennünket a gyászunkban és előre mutatnak a Krisztusban nyert örökélet reménysége felé. A bibliás hitű református gyászistentisztelet nem más, mint egy rendhagyó prédikáció a jelenlévő gyülekezethez, különösen is a családhoz, még abban a helyzetünkben is, amikor az elhunyt szerettünk áll a gondolataink, érzéseink középpontjában. Isten ugyanis elsősorban nekünk akar üzenni azáltal, hogy ide állított bennünket e ravatalhoz.
Nehéz szívvel és nagy lelki terhekkel jöttünk el végtisztességet tenni Dr. Lenkey Béla tanár úrnak. Először is azért, mert a mi természetes gondolkodásunk szerint eltávozott közülünk egy kedvesünk és barátunk, akit szerettünk volna még a miénknek tudni sok éven át. Isten azonban másképpen döntött felőle, és nekünk lélekben nehéz földolgoznunk, hogy többé már nincs közöttünk. Üres lesz a megszokott helye a Nagytemplomban is. Viszont éppen a felolvasott igeversek figyelmeztetnek bennünket, hogy másképpen is szabad gondolkodnunk, másképpen is lehet szemlélni a sáfárságra kapott életet, mert ebben a szomorú állapotunkban is Isten kegyelmes üzenete hangzik felénk: „Az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Ez az ige rendbe teszi a lelkünket, mert mindnyájunkhoz szól és segít pontosabban látni, kit is adott nekünk a mi örökkévaló Istenünk Lenkey Béla személyében. A családja ismeretanyagából is merítve, először idézzük föl az életútját.
Dr. Lenkey Béla tanár úr 1943. november 15-én született Miskolcon, Lenkey Pál asztalosmester és Járdánházy Anna második fiú gyermekeként. A régi Gömör megyében, Putnokon nőtt fel a családi házban, a háború utáni évekre jellemző szűkös körülmények között, de családi békében, szeretetben, református hitben. Még nem volt 6 éves, amikor megkezdte iskoláit, majd a közeli Ózdon érettségizett 1961-ben. Remek gimnáziumi tanárai voltak, akiket az akkori politika száműzött oda. A biológia és kémia tanára hatására ért meg benne az elhatározás, hogy ő is erre a pályára lép. Annak ellenére, hogy édesapja iparos tevékenysége a magán szektor felszámolásának áldozatául esett, ő kitartott a terve mellett, felvételizett és a tehetséges ifjút azonnal fölvették a KLTE biológia-kémia tanári szakára. 1961 szeptemberétől egyetemi polgár lett és az is maradt élete végéig. Egyetemi tanulmányainak két utolsó évét „Népköztársasági ösztöndíjasként” végezte, s már ekkor bevonták az oktatásba. Erről az időszakról rengeteg derűs történetet, anekdotát őrzött és mesélt jókedvűen.
1966-ban, a jeles diploma átvétele után, az akkor megalakuló Biokémiai Intézetben kezdte oktatói és kutatói pályafutását Nánási Pál professzor mellett, akire mindig mint mesterére tekintett. Ő volt a példaképe, Haraszthy Árpád, Woynarovich Elek és Lipták András professzorokkal egyetemben. Őket követte a tanári tudás igényességében, emberségben, közvetlenségben, megjelenésben. Mindezeket az értékeket az ő természetes intelligenciája befogadta, elrendezte és sajátjává tette. Tanár lett, a szó legnemesebb értelmében. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy ami tudáshoz ő már hozzájutott, azt tovább adja, részesítsen belőle másokat is. A hallgatók szívesen vették fel tárgyait, megtöltötték az előadó termet, hogy a szakmai ismereteken túl hallhassanak az ahhoz kapcsolódó történelemről, irodalomról, vagy művészetekről is érdekesen, szemléletesen. Tanítványai elmondása szerint, következetes szigorral, még a vizsgákon is oktatott. Egy egykori Kossuth-gimnáziumi diák, most orvosprofesszor mondta néhány éve, hogy amikor Lenkey tanár úr egyszer vendégként kémia órát tartott a gimnáziumban, akkor lepődött meg, hogy a kémiát is lehet érdekesen tanítani.
Tudományos pályája fokról-fokra teljesedett ki. 1984-ben a biológiai tudományok kandidátusa lett, 1986-tól pedig két éven át meghívott kutatóként az Egyesült Államokban dolgozott a Wisconsini Állami Egyetem Biokémiai Intézetében. Egy évre a családja is vele lehetett. Hazatérve az akkor létesülő Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszék vezető munkatársa lett. Tanulmányutakat tett a hazai intézeteken kívül a Prágai, Pozsonyi, Hallei, Moszkvai egyetemeken és az indiai Haridwar-ban. Számos nemzetközi tudományos konferencián tartott előadást.
Feleségével, Gasztonyi Ágotával, aki később az Izotóp Diagnosztikai Laboratórium vezetője lett, még 1963 őszén, a gólyabálon, a Kossuth Egyetem díszudvarán találtak egymásra. Ez a hely mindig kedves maradt számukra. A találkozást közel 53 év mély érzés, 49 év házasság követte, olykor küzdelemmel, de mindig bizakodó derűvel, kitartással, egymást megértő és szerető támogatással. Házasságukból három gyermek született: Barna, Péter és Zsuzsanna. Őket példaadással nevelték felelősségteljes, melegszívű, családszerető, szülő-tisztelő felnőttekké. Lenkey Béla gyereknek, vőnek és apának is rendkívüli volt. Feleségével, annak édesanyjáról élete utolsó 11 évében saját otthonukban gondoskodtak. Megözvegyült édesanyját sűrű rendszerességgel látogatták Borsodban, majd utolsó éveinek nagy részét ő is Béla fia és felesége gondoskodásában töltötte, 95 évet élt. Gyerekeit végtelen szeretettel, de következetesen nevelte, akik biztonságos, élményekben gazdag, boldog gyermekkorra emlékeznek. Mint édesapa nagy gondot fordított a széleskörű ismereteik és nyitottságuk kialakítására. A három gyerek 7 unokával, három leánykával és négy fiú gyerekkel gazdagította az összetartó családot, s a Nagypapa boldogan élte újra a szülői érzéseket: mesélt, játszott, biciklizni, úszni tanította unokáit, akik ezt a szeretetet nagyon nagy ragaszkodással viszonozták.
Lenkey Béla tanár úr nemcsak a családját tartotta össze lelki-szellemi erejével, hanem az általa szeretett egyetem régvolt diákjait is. Látva a nyugati és tengerentúli nagy iskolák volt növendékeinek összetartó szövetségeit, az un. Alumni szervezeteket, idehaza is készséggel kapcsolódott be az Abádi Nagy Zoltán és Nyirkos István professzorok által kezdeményezett Kossuth Egyetemi Baráti Kör szervezésébe. Kitartó és hűséges fáradozásának eredményeképpen ez ma is remekül működik, nem véletlen, hogy 2005-től őt választották elnöknek.
Dr. Lenkey Béla igazi hazafi volt. Nem frázisokkal, hanem tettekkel szerette hazáját. Ő abból a közel 700 éve ismert lenkei és zádorfalusi Lenkei-családból származott az imolai ágon, amelyik már Rákóczi zászlaja alatt kurucként harcolt a hazájáért. Később pedig ugyanebből a családból származott a híres 48-as szabadságharcos honvédtábornok, Lenkei János, akinek huszárszázadával történt hazajövetelét Petőfi is megénekelte a Lenkei százada című versében. De Jókai is róla mintázta Baradlay Richárd alakját A kőszívű ember fiai című regényében. Lenkei Jánost az aradi vértanú honvédtábornokokkal együtt szokták említeni, mert ő is vádlott volt, és az aradi börtönben halt meg néhány hónappal később. Lenkey Béla tanár úr olyan történelmi örökséget hordozott a szívében, amely szinte meghatározta az egész életét. Ezekről írta Petőfi: „romlatlan bennök a régi jó magyar vér”. Ősei derék harcosok voltak nemzeti zászlók alatt. Lenkey Béla lelke is a hazájáért lobogott! Debrecenben az Önkormányzat támogatását megszerezve az aradi vértanuk nevét viselő utcákon, a Lenkey János utcában is, emléktáblákat helyeztetett el. Tervbe vette, hogy öregdiák társaival körbe járja az elszakított országrészeket. Ez a célja az elmúlt nyáron teljesedett be, és egy feledhetetlen horvátországi utazással le is zárult.
De a közvetlen szülőföldjéhez is meleg érzések kötötték. Nem felejtette a gyökereit, a gömöri kis falut, Alsószuhát, a még ott élő rokonait mindig becsülte és szerette. Öt magyarországi unokája az alsószuhai kis református templomban részesült a keresztség sákramentumában, ott ahol a templomdomb sírkertjébe felfutó Lenkey porta földjében nyugszanak szülei és sokadiziglen az ősei.
Büszke volt a Lenkey névre. Ifjabbik fiával, Péterrel létrehozták a Lenkey Társaságot. Egerben összehívták a világból a Lenkeyeket. Több más program mellett a társaság tagjai bejárták a haza hívó szavára 1848-ban a Kárpátokon túlról elsőként hazatérő Lenkey-század útját, és elérték, hogy még ebben az évben megnyílik Egerben a szabadságharcosok emlékeit őrző múzeum Lenkey János ’48-as aradi mártír tábornok szülőházában. A tábornokról teret fognak elnevezni, ahol szobra is áll majd Egerben. Az egyik szobrászművész úgy tervezte, hogy – hasonló vonásai révén – a Lenkei János tábornokról készülő szobrot Lenkey Béláról mintázza meg. Sajnos, ő ezt már nem láthatja. Egy korábbi szívbetegsége is gyengítette őt, de a 2014 őszén diagnosztizált súlyos kór mintegy másfél évnyi kemoterápiás kezelés után végleg elvitte. Június 3-án otthonában a gyermekei és unokái körében a felesége karjai között örökre megpihent.
Íme, itt van előttünk az, akitől most búcsúzunk. Pál apostoltól vett szavakkal mondhatjuk el róla, hogy szelídlelkű ember volt, akiről a barátság allegórikus szobrát lehetett volna megmintázni. Ugyanakkor határozott ember volt, férfias és elegáns megjelenéssel. Reá gondolva, mint édesapára és tanár emberre, még tanításként üzenni akar valamit mindnyájunknak. Lenkey Bélát minden tettében, minden fáradozásában valami titokzatosan szép dolog vitte előre, valamilyen nemes cél vezette minden lépésében. Lényének természetes eleme volt az, hogy ha látott valamilyen jó ügyet, azért képes volt sok-sok áldozatot hozni. Mint akit a szíve visz előre, mint aki öntudatlanul is szíve mélyén követte Pál apostol üzenetét: csak ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, csak ami erény és dicséretre méltó, azokról gondolkodjatok. Lelke legmélyebb érzésével szeretett volna segíteni mindenkinek, hazáját, népét, nemzetét, egyetemét fölemelni egy magasabb szintre. Ő ezért küzdött, és képes volt még akkor is fáradozni a jó ügyekért, amikor a szíve már gyengült és érezte, hogy „Úr közel!” Rendszeresen járt a nagytemplomi istentiszteletekre, ott új erőt gyűjtött és ezáltal másokba is új erőt öntött szavaival, tetteivel egyaránt. Egy gömöri magyar református ember indulatával és lelkesedésével élte életét, aki nem ismert fáradtságot, és ha nehézségeket látott maga előtt, akkor sem ijedt meg, hanem pozitív lélekkel és mindig reménykedő szívvel kereste a jobb és jobb megoldásokat. Tompa Mihály is ezen fáradozott ott a gömöri tájakon, amelynek jelentős részét mára már elszakította tőlünk a zord európai politika. Mintha annak a híres gömöri próféta papköltőnek a szavát hallotta volna visszacsengeni a lelkében, amikor a szebbet és jobbat akarta megvalósítani e magyar hazában, és egy anyamadár szavaival öntött bátorságot a magyar nép szívébe, amikor a reménytelenség ellenére is reménykedett, intett, buzdított: „Hozzatok dalt emlékül a hajdan Lomb- s virággal ékes tájirul; Zengjétek meg a jövőt, ha majdan E kopár föld újra felvirul. Dalotokra könnyebben derül fény, Hamarabb kihajt a holt berek; A jelennek búját édesítvén: Fiaim, csak énekeljetek!”
Ilyen lelkületű volt Lenkey Béla is! A költő jobban el tudta mondani, mint mi. Őt is a magyar szíve vitte előre és a jövőt akarta megénekelni kopárnak látszó földeken. Fényt akart ott, ahol a dolgok sötétnek látszottak. Lelkesíteni akart mindenkit, mert ő látott és érzett egy jobb jövőt. Hálára akarta indítani a végzett diákokat az Alma Mater iránt. Egyetemet akart, amelyet hálából a volt növendékei támogatnak és biztosabb jövő felé terelnek. Természettudós lévén, rácsodálkozott a természet szépségére, törvényeire és rendjére, s ez örömet jelentett számára, melyet jó szívvel osztott meg a jövő nemzedékeivel, fiatal tanítványaival. Ő nem népszerűségre törekedett, hanem egy ország, egy nemzet boldogabb jövőjéért érzett felelősséget. Minden körlevelét elolvastam, mert azok olyanok voltak, mint amelyeket nem kézzel írt, hanem az ő jó lelkiségével, szívéből húzott szálak mentén fogalmazta, mert látta azt, hogy a szelídlelkű ember indulatával a kopár föld újra felvirul és hamarabb kihajt a holt berek. Ezzel az indulattal ajándékozott meg bennünket Dr. Lenkey Béla tanár úr és ezért az üzenetért, tanításért örökkétartó hálával gondolunk reá.
Most elbúcsúzunk tőle mindnyájan, elsősorban családja:
Felesége: Ági
Gyermekei: Barna, Péter és Zsuzsanna hitvestársukkal
Unokái: Josephine, Sabrina, Máté, Márton, Miklós, Mara és Marcell
Testvére, Dr. Lenkey István és családja
Unokatestvérei, sógorai, sógornői, nászai.
A kiterjedt rokonság, barátok, volt kollégák, munkatársak, egyetemi évfolyamtársak, jószomszédok.
Lenkey Béla életének példája és tudós egyénisége még csak ezután fog jobban fényleni, mint a hajnal világossága, amely fokozatosan átmegy ragyogásba a felkelő Nap emelkedésével. A Példabeszédek könyvében olvassuk ezeket a szavakat. Most hálát adunk a teremtő, gondviselő és megváltó Istenünknek az ő szívének minden jótéteményéért, és azért, hogy kegyelméből őt is szeretetébe fogadta és átvitte őt egy folytatólagos öröklétbe, a Szentháromság Isten dicsőségébe. Vigasztaljon mindnyájunkat a feltámadott Úr Krisztusnak a bátorító örök üzenete, melyet egy gömöri imádsággal fejezünk ki Tompa Mihály énekverseiben Hanván megfogalmazott gondolatokkal: „Szent törvényed fáklyája, Világoljon pályánkra! Mert e földi úton tudjuk, el nem téved, Ki híven követ téged. – Fogjad azért kezünket S magad vezérelj minket; Mert a te utadon Istenünkhöz vezet, A hit, remény, szeretet. – Ha szemeink meglátnak Jobbján te szent Atyádnak: Ott a Szentlélekkel örök egyességben Üdvözíts majd az égben!” Ámen.
Imádkozzunk:
Mennyei Atyánk, reménységnek, békességnek és örökéletnek Istene a Jézus Krisztus által. Áldunk téged azért a drága életért, amelynek földi vonala most szemünk elől eltűnik, hogy az örökkévalóságban kezdje meg útját. Köszönjük neked ennek a kedves és hű szívnek minden jó érzését, halálig tartő hűségét és hozzánk való szeretetét, magyar hazájának, nemzetének szolgálatát. Hálát adunk Neked Urunk Istenünk élete gazdag üzenetéért, hogy csak azzal törődjünk és azért fáradozzunk, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, csak ami erény és dicséretre méltó.
Légy nekünk hű pásztorunk, megváltó és vigasztaló Istenünk, szerető Atyánk a Jézus Krisztusban!
Ámen
Úri ima!
Áldás: A mi Urunknak, Jézus Krisztusnak a kegyelme, az Istennek szeretete és a Szentléleknek közössége és vigasztaló ereje maradjon mindnyájatokkal Ámen.
A Debreceni Egyetem nevében Dr. Gaál István professzor úr, a KLTE Baráti Körének új elnöke kíván búcsúszavakat mondani.
Mielőtt elkísérnénk Dr. Lenkey Béla koporsóját a végső nyughelyére, énekeljük a 167. énekünk 2. és 3. versét: Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon!