Szükséges tudnivalók az utazáshoz

 

Indulás: 2018. július 6 péntek, 5 óra, a Főépület melletti, sorompón kívüli parkoló, a Főépülettel szemben állva a bal oldalon. A csomagok bepakolása céljából 15 perccel előbb célszerű érkezni. A buszban a menetirány szerinti jobb oldalon az első három sort (6 ülés) kérjük az idegenvezetőnek és a csoport vezetőinek szabadon hagyni. Remélem, hogy előzetes helyfoglalás nélkül is sikerül majd mindenkinek megfelelő helyet elfoglalnia a buszon. A hogy mondani szokták: a busz minden ülőhelye ugyanoda fog utazni.

A csoportot vezeti: Péntek-szombat-vasárnap délelőtt: Lakatos Gyula; vasárnap délelőtt-hétfő-kedd: Gaál István

Okmányok: feltétlenül szükséges az érvényes útiokmány (útlevél vagy személyi igazolvány, mindenki azt hozza, aminek a számát megadta előzőleg)

Biztosítás: A részvétel feltétele, hogy mindenkinek legyen az utazás napjaira érvényes betegség/baleset/poggyász biztosítása. Aki kérte, annak csoportos biztosítást váltunk, másoknak saját felelőssége a biztosítás megléte. A buszon orvos nem utazik. Folyamatosan ügyeljünk értéktárgyainkra.

Valuta: Mivel közel van a határ, szinte kizárólag Románia területén fogunk tartózkodni. Saját forrásból kell a déli étkezéseket megoldani (szendvics, gyorsbüfé, étterem, ízlés szerint). Megállók alkalmával üdítő/kávé vásárlása, WC használati díj (általában 1 lej) szükséges. Mindezekre szükséges lej költőpénzt magunkkal vinni (Javasolt összeg fejenként kb. 15eFt-ot átváltani).

Utazás: a kb 430 km-es út Debrecentől Székelyudvarhelyig kb 9 órás lesz, mely közben természetesen többször (kb kétóránként) megáll a busz, már útközben is több látnivalóban lesz részünk. A megállókat feltétlen használjuk ki arra, hogy megmozgassuk tagjainkat.

Idegenvezető: Bokor Judith Nagyváradon fog a csoporthoz csatlakozni és visszafelé is az út jó részén velünk lesz.

Látnivalók: a kirándulás programját részletesen megterveztük, ehhez kalkuláltuk az időt és a költségeket is. Mindezek miatt fontos, hogy végig kövessük a tervet, ad-hoc kívánságnak nem tudunk eleget tenni. A látnivalók egy részét néhányan már látták, reméljük nekik is szép élményt fog jelenteni a nevezetességek viszontlátása.

Szállás: minden éjszakát Székelyudvarhelyen, Hotel Küküllő-ben fogunk tölteni.

Étkezések: hozzunk útravalót az első napra. Vacsorát már a szállodában fogunk kapni. A többi napokon reggelit és vacsorát a hotelben kapunk. A kiadós vacsora tartalmazza a levest, főételt, desszertet, valamint kérés szerint ásványvizet, sört vagy bort. A napközbeni étkezésről/ebédről magunk gondoskodunk. A várható melegre tekintettel nagyon fontos, hogy mindig legyen nálunk elegendő víz/innivaló. Fogunk alkalmat keríteni arra, hogy saját útravaló készleteinket feltötlsük egy-egy üzletnél megállva.

Ruházat: Júliusra meleget várunk, de az időjárás kiszámíthatatlan. Fel kell készülni egy-egy kisebb esőre. Ezért a könnyű ruhák és kényelmes cipő mellett esőkabát/esernyő és néhány melegebb darab is szükséges.

Csoport: Nagyon fontos, hogy a csoport mindig maradjon együtt.

Audioguide: A korábbi kirándulások kedvező tapasztalatai alapján bérlünk audioguide készletet. Ez lehetővé teszi, hogy zajosabb helyeken is jól halljuk az idegenvezetőt. Mindenki meg fogja kapni a készüléket és a fülhallgatót. A fülhallgatót utólag nem kell visszaadni, a készüléket igen, ügyeljünk az épségére. A készülék elemmel működik, az elemnek mind a négy napra ki kell tartania, ezért fontos, hogy kapcsoljuk ki, ha nem használjuk. A készülék jelzi az elem erősségét. (Nagyon gyenge elem esetén adunk csere elemet). Be tudjuk állítani a hangerőt. Városnézés, közös programok közben azonban feltétlenül használjuk, mert a látványosságok ismertetése mellett fontos szervezési információkat is ezen keresztül tudunk meg.

Belépők: a kiállítás belépők árát a befizetett pénzekből fedezzük.

Érkezés: kedden a késő esti órákban